Szent Márton-út

2015.április.16.

Az Európa Tanács 2005-ben a Szombathelytől Tours-ig vezető útvonalat Európai Kulturális Útvonallá nyilvánította, hogy bemutassa Európa legnépszerűbb szentje, Szent Márton életét és kultuszának kiemelkedő emlékeit. Szent Márton 316-ban született a pannóniai Savariában, melynek helyén a mai Szombathely városa épült. Katonai tribunus fiaként tizenöt éves korában maga is katonának állt. A Római Birodalom katonái közül kitűnt jóságával, a betegek és a szegények iránti részvétével. Tizennyolc éves korában Amiens-ben megkeresztelkedett– abban a városban, ahol egy didergő koldusnak adta a fele köpenyét. Álmában Jézus elmondta neki, hogy ő volt a koldus, akivel jót tett. A látomás hatására kereszténnyé lett, elhagyta a katonai pályát, és térítő útra indult.

 

www.viasanctimartini.eu

Széchenyi 2021