Hosszú története során volt már pálos rendház, jezsuita plébánia, katolikus iskola, 48-as hadikórház és termelőszövetkezeti irodaház is.
Fő út 60.
A középkori alapokon nyugvó épület a helyi hagyomány szerint egykor pálos rendházként működött. A XVII. században a jezsuiták tulajdonába került, akik 1700 körül barokk stílusban átépítették. Mai formáját egy 1766-os átalakítás során kapta. Ezt követően 1838-ig plébániaként szolgált, majd a katolikus iskolának adott otthont. 1848-49-ben hadikórházként is működött. Később magántulajdonba került, a Földes család vásárolta meg. 1949-től a termelőszövetkezet irodaházaként működött, majd rövid időre egy nem lébényi székhelyű vállalkozás kezére került. Hogy a pusztulástól megmentse, az elhanyagolt, leromlott állagú épületet 2013-ban Lébény város önkormányzata megvásárolta. Felújítása folyamatban van.