Szeptember 27.-n került sor Cseszneken az immáron hetedik éve megrendezett akadály-, és terepfutásra, a pannonhajszára. Az amúgy tavaszi program minden évben kihívás elé állítja a sportos lelkületű felnőtteket és gyerekeket. Az idei vírushelyzet miatt őszre tolódott a kihívás, de a hűvösebb idő sem vetette vissza a versenyezni kívánó közönség kedvét. A két napos rendezvény során több száz versenyző teljesítette a bakonyi lankák oldalában kiépített akadályokat, melyek a versenyzők képességeihez mérten, kinek könnyebben, kinek nehezebben sikerültek. Az idei évben először a Lébényi Általános Iskola 7. évfolyamának vállalkozó szellemű diákjai is versenybe szálltak az úgynevezett Sulihajsza keretein belül. Az amúgy sportegyesületből érkező kihívókkal szemben diákjaink kitartóan, sportszerűen küzdöttek és teljesítették az 5 km-es távot, melyben 10 akadályt győztek le. Az évfolyam osztályfőnökei és egyben testnevelő tanárai, Füsi Renáta és Zsargó Lilla is kísérték a mezőnyt, így lelkesítve a szakasz végén ragadottakat.
Csapattagok: Tóth Barbara, Sólyom Szófia, Orosz Lilla, Takács Emese, Németh Lotti, Geyer Viktória, Marczinkó Lilien, Varga Melitta, Simon Tamara, Páder Péter, Kovács Boldizsár, Pálfi Barnabás. Szurkolóink és egyben segítőink: Wolfram Karina, Farkas Ákos és a Szülők!
Egyéni helyezettekkel is büszkélkedhetünk, hiszen a korosztály szerinti egyéni összesítésben Orosz Lilla az előkelő 3. helyezést szerezte meg, míg iskolánk fiai, Páder Péter, Kovács Boldizsár és Pálfi Barnabás a fiúk mezőnyében a dobogó 2. fokára állhatott.
Szeretnénk megköszönni a versenyző tanulók szüleinek segítségét, akik nélkül nem lehetett volna részünk ebben az emlékezetes programban. Összességébe véve, egy remek élményt sikerült szereznünk diákjainkkal és remélem, hogy a következő évek versenyein is rajthoz állhat iskolánk!
Zsargó Lilla
Augusztusban tanáraink felhívták figyelmünket erre a szuper rendezvényre, melynek neve Pannonhajsza. Várva vártuk szeptember 27.-t, mert erre a szép napsütéses időpontra esett az időpontja. Az azt megelőző este szinte mindenki sokáig fent volt körmeit rágva izgalmukban. Aztán mikor másnap korán reggel elindultunk Csesznekre, a Hajsza helyszínére, mindahányan fáradtan ütünk be az autóba, de annál inkább boldogan, mert tudtuk, hogy hamarosan egy király élményben lesz részünk! Mikor odaértünk már az egész csapat nagyon várta, hogy végre elkezdődjön a bemelegítés és megkezdődjön a verseny. Nem is szaporították a szót, elindultak az első csoportosok, mi pedig utánuk jöttünk. A futás megkezdődött, ahol már az első kanyarban volt pár eleső, de ez senkit sem tántorított vissza abban, hogy bemenjünk a körforgóba, utána szalmakupacokon ugráljunk, szögesdrót alatt másszunk és további érdekes és egyben vicces akadályokon keresztül eljussunk a célig. Az odáig vezető úton sokan nagyon elfáradtak, köztük mi is. Osztályfőnökeink is velünk együtt küzdötték át magukat a saras hegyoldalon, a vizes árkon, a vár küzdelmei és a „lajhár mászókán is”. A célba érve érmet, pólót és egy kis nassolni valót kaptunk jutalom képpen. A délután folyamán még sokat beszélgettünk a délelőtt történtekről, jó sokat nevettünk magunkon, ettünk, ittunk, jól éreztük magunkat. A versenyek után elkezdődött az eredményhirdetés, hogy több csapattársunk is a dobogóra állhatott.
Összefoglalva, a gyerekektől szülőkig, mindenki nagyon jól érezte magát! Másnap reggel mindenki izomlázzal ébredt, de megbeszéltük, ogy jövőre ugyan itt, ugyan így végigcsináljuk!
Sólyom Szófia
7.a.osztály