Cookie / Süti tájékoztató
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a lebeny.hu honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében cookie-kat alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.
bővebben
Elfogadom
Nem fogadom el
Polgármesteri blog

Olasz módra

Az élet egy rejtvény. Vagy inkább rejtély. Egyesek miért élnek inkább mosolyogva, mások meg miért inkább citromba harapva…

Ha jobban belegondolok, elég lenne zenét hallgatni ahelyett, amit mondani szeretnék. Mondjuk Toto Cutugno L’Italiano (1983) című dalát. Ebben minden benne van. (Egyébként Sorrento környékén a citromba is mosolyogva harapnak bele…)

Kibontom…

Tudja Isten, hogy mi okból szeretem, de szeretem – nemcsak az őszt, hanem Olaszországot. Illetve nem is elsősorban az országot, hanem az ottani embereket. Vagy még ez sem igaz, hanem inkább azt az életérzést, ami ott általános.

Zagyvaság!

Káosz van az utakon, de tisztelet a másik közlekedő iránt. Mennek, mint az őrültek, de pár nap után én is átveszem ezt a stílust. A dudálást is! Ott a dudaszó a közlekedési kommunikáció egy fontos eleme. Beszélgetnek vele. Tü-tü, azaz „figyelj, jövök!” Erre a válasz tü-tü, „rendben, figyelek rád!”. Vagy tü-tü „kihajtok, eléd” – tü-tü „gyere!”.

Persze van ilyen is: tü-tü, „menjél már!” tü-tü, „vaffanculo!”. A táblák tényleg ajánlás értékűek. A stop is. Ez kezdetben zavaró kicsit, de a rendszer működik.

Ahol idén laktunk (Nápoly és Sorrento között, a hegyes részen), ott olyan szűk utak vannak, hogy kezdetben életveszélyesnek tűnt, ha jött szembe valaki. Aztán kiderült, hogy nem… No, azért jegyezzük meg, a kocsik 90 %-ának az oldala „erősen igénybe vett”. Sok Punto inkább nevezhető Bontónak…

Elhagyva a közlekedést, menjünk inkább étterembe! Hétköznap is járnak a helyiek a pizzáshoz. Beszélgetnek, hangoskodnak, „élnek”, esznek-isznak. A helyi péknél veszik a kenyeret. A hentesnél a húst. Ismerik egymást, a boltban is beszélgetnek. Ezen a részen – másoktól tudtam meg – szegényebb emberek élnek, mint északon, mégis mosolyognak. Nem bonyolítják túl az életüket, ráadásul itt van ez a szieszta dolog… Déltől négyig megáll az élet. Csak a turisták mozognak az utcán…

Az időseket kifejezetten tisztelik. A mamma, meg a nonna megy a család fiatalabbjaival – szinte mindenhova. Nem nyögnek otthon, kenve ide-oda a Voltarent, hanem részei a családnak az étteremben is. Ők ülnek az asztalnál középen. A többiek lesik a kívánságukat, egyben átsiklanak az öregkorral járó csacskaságok fölött: nem baj, ha a nagyi kicsit süket, maflán fogja a villát stb. Semmi nem számít! A lényeg, hogy együtt a család…

És a gyerekek… Hát, itt a világ a gyerekekről szól! Nem zavar senkit a hangoskodásuk. Vagy a vibrálásuk. Valahogy az az érzésem, hogy az olaszok bölcsen elfogadják az élet örök körforgását: ma bambinik vagyunk, aztán nemsoká’ nonnik leszünk. Mindenki így van ezzel, nincs ebben semmi különleges – ezért semmi zavaró sem.

A strandon adós maradtam az egyik Peroni után. A pultos, mosolyogva mondta, hogy „semmi gond, egészségedre, majd meghozod”. Nálunk úgy kábé azt kaptam volna a képembe, hogy „akkor ne idd meg, köpd ki, ami a szádban van!”

Gazos a kert? Kit zavar! A kocsi össze-vissza karistolt, sérült… És? De megy! Délben piszok meleg van. Jó, jó, de estefelé kellemes lesz az udvaron vagy a bárban… A húsfélék elég drágák, de van helyettük sokféle sajt, bazsalikom, rukkola, articsóka, mángold, cukkíni, padlizsán, 20 féle citrom, legalább ennyi fajta paradicsom, dinnye… És az emberek boldogok. És a taljánok mosolyognak…

Az olaszok nem bonyolítják túl az életet. Ez nagyon tetszik nekem! Szeretnék ebből a hangulatból egy picit Lébénybe importálni…

Tiszteljük az időseket, imádjuk a gyerekeket, szeressük az állatokat, örüljünk az életnek, a napsütésnek vagy a csillagos égnek! Beszélgessünk egymással! Az egyszerű étel is finom lehet baráti/rokoni körben! Nem kell hetente füvet nyírni! A kocsi közlekedésre való. A kávé az szent!

Szeretem az olaszokat, mert ők szeretik az életet…