Cookie / Süti tájékoztató
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a lebeny.hu honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében cookie-kat alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.
bővebben
Elfogadom
Nem fogadom el
Polgármesteri blog

Hinni, megérni, remélni…

„Aki ötvenévesen is ugyanolyannak látja a világot, mint húszévesen, az harminc évet elpazarolt az életéből.” (Muhammad Ali)

Az elsőre máig pontosan emlékszem: OK-III. 071937 (asszem így volt írva, kötőjellel és ponttal – de ez nem biztos), a mostanit mindig meg kell néznem, képtelen vagyok megjegyezni a számát. Azt hittem, az első személyim lejárata sosem következik be. Meg az is nagyon előttem van, hogy kétezerben 34 éves leszek. Harmincnégy! Az is bevillan, amikor erre gondolok - akkor úgy nyugtáztam ezt magamban, hogy aki 34, az már félig öreg. Hihetetlen távolinak tűnt…

Most 2016 van és én ötven lettem. 50! Atyaúristen! És én a harmincnégyre azt mondtam, hogy félig öreg. Akkor ez most mi, kétharmad-öreg? Ma 15 napja tudom, hogy van élet ötven után is. És egyáltalán nem érzem magam öregnek! No, persze tudom, hogy nem ez számít, hanem az, hogy a partnerem – így olvastam – mennyinek érez. Hát, ezt is megértem… Őt is megértem…

Remélem, van tovább! Hajam őszül és gyérül, fogam romlik, derekam fájdogál, a szemem… A szememmel már nem látom a ráncokat az arcom tükörképén. Ez van, és lesz ez még így se’ – ezt mondják a hozzáértők. (Dehogy hozzáértők! Az öregek. Mert mostantól mindenki az, aki nálam idősebb. Ezt hozta az ötven…)

Mit tehet az ember? Sokat nem. Tesz és vesz. Polgár és mester. Küzd és bízik. Edz és mégis hízik. Ír és nem sír. Bízik, hogy messze az még. Szeret szeretni és szeret szeretve lenni. És várja a hatvanat. Illetve dehogy várja! Jön az magától. Remélem…


Korábbi bejegyzések

Bölcsőde építése Lébényben