Cookie / Süti tájékoztató
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a lebeny.hu honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében cookie-kat alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.
bővebben
Elfogadom
Nem fogadom el
Polgármesteri blog

A Lajos

Jó negyed éve már, hogy nincs közöttünk…

Vannak olyan emberek, akik mély nyomot hagynak maguk után. Sőt, olyanok is vannak közöttünk (igaz, csak kevesen), akik már életükben felhívják magukra a figyelmünket. Nem harsánysággal, nem botrányokkal, nem celebséggel, hanem pallérozott elméjükkel, emberségükkel, közösségért tett áldozatos, önzetlen munkájukkal.

Ilyen volt nekem Lajos. Igen, így egyszerűen, A Lajos. Le merem írni így, mert ismertem már annyira; tudom, csak mosolyogna ezen a szeme, s tudom, hogy a szája szeglete mozdulatlan maradna. Vigyázna rá, hogy ne mutassa ki érzelmeit. De a szeme elárulná!

Most, mikor emlékét próbálom felidézni, eszembe jutnak a régebbi testületi ülések. Ha valamiben elbizonytalanodtam, elég volt, ha ránéztem. Elég volt, ha a szemébe néztem. Azonnal tudtam, mit kell tennem. Tudtam, hogyan tovább… Árulkodó volt, amikor a terjengő butaságtól vagy a tiszteletlenségtől rákvörösre pirult az arca. Ezzel is segített nekem. Tudtam, hogy merre tovább. Sugallta, hogy álljak ki az igazamért, a józan ész hatalmáért. Ilyen alpolgármestert kívánok minden polgármester mellé! Ő volt nekem a kályha, ahonnan elindulhattam – bármilyen helyzetben. Az erkölcsi zsinórmérték…

Igazgatósága alatt a lébényi iskola nagyszerűen teljesített. Szárnyalt. Mint mondjuk egy szalonka…

Vadász is volt. „Rossz vadász” volt, mert csak ritkán lőtt, de célozni azt nagyon tudott… Számomra ezzel is csodálatos emberré lett. Szerette, ismerte és tisztelte a természetet. Szerintem a puska csak álca volt az életében: erre támaszkodott, amikor megérteni próbálta az élet dolgait, amikor ült a kedvenc vadászlesén és rendezte gondolatait. Mert a gondolatai rendezettek voltak, az biztos! Tanúsíthatom.

 

Kiváló humora volt. És nem hagyta szó nélkül, ami nem tetszett neki. Moralizált. Humoralizált. Imádtam!

Sajnos nem írtam le vezérgondolatai közül egyet sem – nagy kár ezért. Csak nagyjából tudom idézni ezek egyikét, mely gondolata gyakorta eszembe jut mindennapi munkám során: „Ha valamit hasonló ideig tart elvégezni jól vagy slendriánul, akkor inkább végezzük el jól – amennyire csak tőlünk telik.” És tőle hallottam először Einstein egy nagy mondását: „Csak két dolog végtelen: a világegyetem és az emberi butaság, bár az elsőben nem vagyok egészen biztos.”

Olyan volt Ő nekem, mintha az apám lett volna. Mondjuk a pótapám… Nem tartoztam a családhoz, de tudtam, hogy bármikor kereshetném, mindig meghallgatna, mindig segítene. Igazából persze nem fordultam hozzá soha, de az a tudat, az az érzés, hogy ezt megtehetném, sok nehéz helyzeten segített át eddigi polgármesterségem során. Köszönöm ezt neked, kedves Lajos!

Kiszeli Lajos elment. De örökül nem egy teli latrinát hagyott ránk, mint oly sokan mások, hanem például vaskos, míves könyvét, melyet Lébényről írt. (Annak első és második kiadását.) Benne, a sorok közé feszítve, ott az ő precízsége, történészi tudása, emberi nagysága…

 

Szokás ilyenkor írni, hogy „nyugodj békében!”. Hát, én ezt írom inkább: Kedves Lajos, élj tovább bennem, bennünk, szeretteidben, csodálóidban, követőidben, tisztelőidben! Ha kimegyek majd Hozzád a temetőbe, s ahogy elolvasom neved a fejfán, felidézem az arcod, a hangod, hamiskás mosolyod és mindörökké szeretettel gondolok Rád. Ja, és Einsteinnek igaza volt: a világegyetem végtelensége bizonytalan, de hogy Te ott leszel, az biztos! Kétség nem fér hozzá.

Hiányzol, nagyon…


Korábbi bejegyzések