Cookie / Süti tájékoztató
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a lebeny.hu honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében cookie-kat alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.
bővebben
Elfogadom
Nem fogadom el
Polgármesteri blog

Mályvavirág és a gólya

Pont egy éve, hogy Mályvavirág és a méhecske címmel egy szösszenet született az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét tavalyi, lébényi programjához kapcsolódóan. Gondoltam, vegyünk idén egy másik kedves sztereotípiát, ami a témába vág: méhecske… oké! Mi van még, ami mindenki által ismert?

Hát persze, a gólya!

Na, akkor: Mályvavirág és a gólya…

(Nem akar valaki segíteni? Azt hiszem, kicsit magasra került a léc.)

Szóval, mint tudjuk, a gyerekek a méhecskék sztorija szerint „készülnek”, de a gólyák hozzák őket. Milyen érdekes, idén a program szimbóluma – a mályvavirág mellett – a bugyi lett. Hogy kapcsolható ez ide?! A gólya bugyogója? Mi lesz ebből??? Hát, tessék, íme egy lehetőség:

Az immáron 11 éves körüli kisfiú – hiszen azóta ő is öregebb lett egy évvel – sokat gondolkozik a világ dolgairól. Abból is látszik, hogy korosabb lett, hogy a „na, de hol van a szél akkor, amikor éppen nem fúj?” típusú kérdései igazi kinyilatkoztatásokká váltak: „Ne mondjátok már, anya, hogy azok a kutyák birkóznak! Látom, hogy a felső akar valamit, az alsó meg hagyja. Ez nem birkózás, hanem szex.”

Vagy egy másik: „Azt mondtátok, hogy a tesót a gólya hozta. Szerintem nem is a gólya, hanem az anya hasából jött ki. De hogy került oda? Biztos az apa tette be oda. De mikor, hogyan és miért?”

Hát, itt tartunk…

Tudod, kisfiam, a gólyák fészket raknak – mondta az apa. Egyet itt a közelben, Cakóházán. Vagy nálunk, Lébényben. (Budapesten nem nagyon.) A lánygólya ráül a tojásaira, amik az apagólyáéi is, hiszen szeretik egymást, tudod, együtt rakták a fészket. A madaraknál az apa legtöbbször olyan főnök féle, családfő; de azt mégsem mondhatjuk, hogy az apagólya tojásaira ül, mert az egyrészt mást jelentene, másrészt mégiscsak az anya tojja őket. Igaz, az apának sok köze van hozzájuk – minden bizonnyal. No, legyen az elég, kisfiam, hogy egyszer csak előbújnak a kisgólyák.

Szögezzük le: az anyagólyának nincs bugyogója, az apagólyának meg nincs lógója. Illetve van, de nem látszik. Ez pont annyira fontos, minthogy az embergyerekeknek meg van legója. Látod, neked is van, ugye? – így az apa. Igen, van – mondja magabiztosnak tűnően a kisfiú. Na, ugye, akkor világos, mindent értesz – zárja le az apa a gólyás történetet.

Huhhh!

Kedves olvasó, az entrópia törvényét is tekintetbe véve (egyébként ebben is lóg valami, mert S = k log W), nem biztos, hogy élete során minden apagólya csak egy fészekbe szállt. És az sem biztos, hogy minden anyagólya életében csak egy apagólyának kelepelt. (Hogy csak a legfőbb kérdést karcolgassuk.) Igazából semmi sem biztos! Még annak ellenkezője sem.

Mit lehet hát tenni? E dolgokban mégis biztosnak kéne lenni! El kell bizony arra a fránya HPV szűrésre menni...

Tenni, lenni, menni. Ennyi.

______________________________________________________________________________

A XII. Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét keretében immár másodszor Lébényben is felhívjuk a figyelmet a megelőzésre!

Időpont: 2018. január 29. (hétfő) 17:00 órától

Helyszín: Lébény, Közösségi Ház (9155 Lébény, Akácfa utca 76.)

 

Program:

17:00 A rendezvényt megnyitja Kovács Gábor polgármester

17:10 Rajzverseny eredményhirdetése

17:20 Dr. Kiss Barbara szülész-nőgyógyász szakorvos előadása

17:45 Beszélgetés László-Rosta Zsanettal

18:00 Sebő Ilona (A Moson Big Band énekese) dallamai

18:15 Közös gyöngyfűzés

Lébény Város Önkormányzatának jóvoltából - a tavalyi évhez hasonlóan - korlátozott létszámban lehetőség adódik ingyenes nőgyógyászati szűrővizsgálaton való részvételre. Az erre jogosító kuponok átadására január 29-én, a rendezvény végén sor.

(Ingyenes szűrésre a lébényi lakcímmel rendelkező hölgyek jogosultak.)

Várunk mindenkit!

A rendezvény plakátja:

 


Korábbi bejegyzések

Bölcsőde építése Lébényben